Belépés az oldalra
 
 
 
Hírek

Szóvivők a Komlói Nemzetközi Kolbászfesztiválon

 Ismét közönségsikert aratott a kolbásztöltő fesztivál Komlón. 102 csapat – köztük határon túli települések töltői – vállalta a megmérettetést a hetedszer megrendezett gasztronómiai eseményen. A sportközpont nézőteréről is több százan kísérték figyelemmel a város egyik kiemelt rendezvényét. A rendezők bejelentették: 2018-ban is találkoznak a térség legjobb kolbásztöltői Komlón.

A megnyitón dr.Hoppál Péter – a fesztivál fővédnöke a gasztronómia egyik avatott városának nevezte Komlót, amely 2011 óta hetedszer rendezte meg az eseményt – harmadszor megtöltve a sportközpontot. A kulturális államtitkár, a térség országgyűlési képviselője megnyitó beszédében kiemelte: “büszkék lehetünk arra, hogy Komlón otthon érzi magát fesztiválkeretben a művészeti ágak nagy része – utalva a kórusfesztiválokra, az amatőr színházi találkozóra és a szeptemberi filmfesztiválra – emellett ugyanakkor, amit a gasztronómia területén tudunk áldozni, azt a kolbásztöltő fesztivál testesíti meg. Köszönet a szervezőknek, akik létrehozták, és évről évre erősebbé teszi a fesztivált.

A kulturális államtitkár még dalra is fakadt; Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó egy alkalomhoz illő strófáját osztotta meg a résztvevőkkel.

Polics József polgármester az önkormányzat nevében – úgyis mint a fesztivál társrendezője – mondott köszönetet a szervezőknek, köszöntve a 102 töltő csapatot, köztük a külhoni és a hazai résztvevőket. Egy közösségről beszélt, mely bebizonyította az évek folyamán, hogy szükség van a kolbásztöltő fesztiválra. Elégedettségét fejezte ki, hogy az önkormányzat évről évre tudja támogatni a rendezvényt, ám a munka dandárja a Komlói Honismereti és Városszépítő Egyesületé.

A töltés a hagyományok szerint 10 órakor kezdődött – a pálinkakóstolás korábban – a szerk. – a mintákat déltől vizsgálta zsűri. A hangulatot a nap folyamán két zenekar szolgáltatta; a Perfect és a B-Wersio váltogatta egymást a színpadon.

A résztvevő 102 csapat színes palettát mutatott. Az önkormányzat és intézményei, komlói vállalkozások és szolgáltatók, politikai szervezetek mellett a külhoni települések képviselői is feltűntek, sőt a büntetés-végrehajtási intézet csapata is feltűnt a mezőnyben.

Határon belülről több mint egy tucat település emelte a fesztivál színvonalát. Töltöttek kolbász és ittak pálinkát a sportközpont küzdőterén Békéscsabáról, a fővárosból, Pécsről, Mohácsról, Siklósról, Szigetvárról, Lánycsókról, Sásdról, Mánfáról, Pécsszabolcsról, Magyaregregyről, Kárászról, Kásádról, Mecsekjánosiból, Kaposvárról, sőt – Papec jóvoltából – még Orosházáról is érkezett csapat.

Ennél is messzebbről érkeztek kolbásztöltők: már hagyományos résztvevői az eseménynek a németországi Benningenből, a horvát Valpovoból, a déli Szlavóniából, illetve Beregszászból.

A nap folyamán több jeles közéleti személyiség megfordult a töltőasztalok között. Megtisztelte a rendezvényt: dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője, dr.Szakács László (MSZP) országgyűlési képviselő, Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke, dr. Göndöc András, a megyei önkormányzat főjegyzője, dr. Horváth Zoltán kormánymegbízott, Leon Zulj, Valpovo polgármestere, a Beregszászi Járási Hivatal elnöke, Sín József és a járási tanács elnöke Petruska István. Elfogadta a szervezők meghívását Septe József, a Pékszövetség elnöke, dr.Bokor Béla egyetemi tanár, a megyei civil élet kiemelkedő személyisége, a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumának elnöke. A nap díszvendégei a Magyar Szóvivők Országos Egyesülete elnökségi tagjai, köztük dr. Orodán Sándor elnök, Sipos Jenő, az MLSZ – és Győrfi Pál, az OMSZ (az Országos Mentőszolgálat) szóvivője.

A 7. Nemzetközi Komlói Kolbásztöltő Fesztivál eredménye:

A fesztivál nagydíját a Kolbásztöltő Csajok – Szopok csapata nyerte. További eredmények 1. Generációk 2. Baranya  Megyei Önkormányzat 3. Gorkij utcai húsbolt.

Különdíjasok: Különdíjasok különdíjasa: Dávidföldi Jedik

A leghagyományőrzőbb csapat a Magyaregregyi Hagyományőrzők lett, a leggenerációsabb csapat címét a Dorottya utcaiak kapták, a legmodernebbeknek a Komlói Fűtőerőmű Zrt. társasága bizonyult, a legszebb asztal tulajdonosa a Sásdi Csókosoké lett, míg a legelegánsabb csapatnak a Maxi Lightingot választották.

16463020_10202779968378289_5840257572237390814_o.jpg

16427702_10202779967578269_604665611460492537_n.jpg

16487159_10202779978258536_2528885061222476093_o.jpg

16487035_10202779974978454_6256015481743329474_o.jpg

Forrás: www.komloiujsag.hu



«««    

KERESÉS (google)
 

SZÓVIVŐK NÉV SZERINT
CÉGEK / SZERVEZETEK
 


 
Impresszum Kapcsolat