Belépés az oldalra
 
 
 
Hírek

Év végi visszatekintő

Egyesületünk ebben az évben is több nagysikerű rendezvényt szervezett és néhány mások által tartott programon is részt vettünk.

Rövid visszatekintőnkben felelevenítünk néhányat ezekből:

2017. február 17-én az Európa hajón nagy sikerrel rendeztük meg a XIII. SZÓVIVŐ Bált, ahol fellépett többek között Bródy János,  

1.jpg

Továbbá; Szűcs Judith, Galambos Lajos, Gall Isis, Jónás Tamás a Helikon zenekar és a Happiness táncegyüttes.

A bálon átadtuk a Szóvivők Médiadíját: Szabó Gabinak,

2.jpg

továbbá; Weiszer Alindának, Krug Emíliának, valamint az M5 TV csatornaigazgatójának, Dér Ágnesnek.

A „Szavak Embere” díjazottja dr. Bagoly Bettina a Fővárosi Főügyészség szóvivője,

3.jpg

A „Hiteles tájékoztatásért” díjat dr. Boross Norbert az ELMŰ szóvivője kapta.

A „Dr. Lasz György Rendészeti kommunikációért” díjat Hardy Mihály a BA kommunikációs igazgatója és szóvivője vehette át.

4.jpg

Életmű díjban részesült Fodor János a BÉZS rádió főszerkesztője.

5.jpg

Különdíjat kapott: Péli István, Péli Krisztián,  

6.jpg

Továbbá; Vogronics Erzsébet, Fehér Imre, Trepák János, Dobai Sándor a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület alapítója és Gáll Gregor szobrászművész.

Itt megtekinthető a XIII. Jótékonysági Szóvivő Bál összefoglaló kisfilmje: https://www.youtube.com/watch?v=zFGb5KRAWok&feature=share

Áprilisban a Gyulai Nemzetközi Pálinkafesztiválon átadtuk a „Szóvivők különdíját” Papp Józsefnek a Zsindelyes pálinkafőzde tulajdonosának.

Május utolsó vasárnapján több mint ötven fő látogatott el a Fővárosi Állat- és Növénykertbe, ahol Hanga Zoltán egyedülállóan érdekes és lenyűgöző „idegenvezetésével” ismerkedhettünk meg az Állatkert titkaival, érdekességeivel.

Augusztus végén Szabó Gabi, elnökségi tagunk kiváló műsorvezetői és háziasszonyi tevékenységével segítette a Borok Útja Rallye sikerét, egyben ő képviselte egyesületünket is.

Ezen a nyáron is ott voltunk a PR Szövetség által szervezett nyári PR Akadémián, ahol Győrfi Pál alelnök nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott.

A METROPOLITAN Egyetem felkérésére Dr.Orodán Sándor és Győrfi Pál tartottak nagy sikerű előadásokat az érdeklődőknek.

A Sopron Egyetem „Egészségügyi Szóvivőképző szakán” több mint húsz hallgató kísérte figyelemmel Győrfi Pál és Dr. Orodán Sándor előadásait! 

Október végén a XXI. Békéscsabai Nemzetközi Kolbászfesztiválon első alkalommal vett részt a kolbászkészítő versenyben a Szóvivők csapata. Hanga Zoltán vezetésével, Péli István kolbászkirály mentorálása mellett, Nemes Krisztina, Kovács Zsuzsa, Tóth Letícia és Sipos Jenő, vágták, darálták, gyúrták és töltötték azt a versenykolbászt, amelyet a zsűri végül EZÜSTÉREMMEL díjazott! GRATULÁLUNK a csapatnak és külön köszönet Péli Istvánnak a segítő tanácsaiért!

Novemberben, a Makadám klubban Tóth Tibor előadásában jó hangulatú szakmai est keretében mutatta be az új Mosoni Duna híd készítésének folyamatát, illetve annak kommunikációját.

7.jpg

Végül november 29-én tartottuk az évértékelő, beszámoló közgyűlésünket, amelyre sajnos tagjaink közül csak kevesen jöttek el. Elfogadtuk a beszámolót, meghallgattuk a jövő évi főbb terveket és döntöttünk az egyesület honlapjának megújításáról, amelyhez várjuk tagjaink javaslatait, írásait, tudósításait! Döntöttünk arról, hogy a XIV. SZÓVIVŐ BÁL 2018. február 16-án pénteken lesz az Európa hajón, amelyre ezúton is szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Az egyesület elnöksége nevében kívánunk mindenkinek Békés, Boldog Karácsonyt és eredményekben gazdag Boldog Új Esztendőt!



«««    

KERESÉS (google)
 

SZÓVIVŐK NÉV SZERINT
CÉGEK / SZERVEZETEK
 


 
Impresszum Kapcsolat