Belépés az oldalra
 
 
 
Archívum

   « Vissza
 
Futottunk   2009. 21.  
 

Hét szóvivő, illetve volt szóvivő eredt futásnak szeptember 12-én szombaton, este kilenckor! Persze nem ok nélkül: a csapat a XIV. olimpiai éjszakai futás 6,5 kilométeres távját kívánta együttes erővel teljesíteni. Maga a futóverseny a Budapest Sportiroda (BSI) és a Világjátékok Alapítvány közös szervezésében került megrendezésre, és – ahogyan az elmúlt években is – több ezren startoltak el a Roosevelt téri rajthelyről.

DSCN2784.JPG  DSCN2787.JPG

A közös futás ötlete már korábban felmerült az egyesületi tagok között, hiszen sok sportszerető szóvivő akad. A dolgot azonban mégsem volt könnyű összeszervezni, hiszen vannak, akik szívesen jöttek volna ugyan, de szombat este is dolgoztak, ügyeletben voltak, vagy más olyan elfoglaltságuk akadt, ami nem tette lehetővé a részvételt.  Így végül nyolcan futottunk egy csapatban: heten szóvivők, illetve volt szóvivők, és egy ifjú versenyző, aki családi alapon kapcsolódott a társasághoz.

A Roosevelt téri rajt után a mezőny a Lánchídon, majd az Alagúton futott át. Az Alagút utcából folyton jobbra kanyarodtunk, és állandóan felfelé futottunk, előbb az Attila úton, aztán a Mikó és a Tábor utcán, míg végül a Várhegy oldalába, a Palota útra jutottunk. A Dózsa szobornál már könnyebb dolgunk volt, hiszen a Szarvas térig végig lefelé vitt az út. A Várat délről megkerülve, a Duna partján, a Lánchíd utca mentén jutottunk vissza a Clark Ádám térre, majd ismét a Lánchíd következett, ezúttal már Pest felé. Ezzel azonban még nem volt vége: a Pesti alsó rakparton egészen az Országház északi végéig futottunk, a „fordító” után pedig a Széchenyi rakpart volt maga a célegyenes. Így az Akadémia sarkánál elhaladva értünk vissza a Roosevelt térre, ahol a cél, a hat és fél kilométeres táv vége volt.

DSCN2784.JPG

A csapat mindvégig együtt, a tempót egymáshoz igazítva futott. Ezt a „taktikát” már előzetesen elhatároztuk, hiszen ezen a futáson nem a helyezés volt a lényeg, hanem az, hogy a szóvivők együtt vegyenek részt rajta. A csapat ugyanis csupa sportot szerető kommunikációs szakemberből állt ugyan, sőt, többeknek komoly sportolói múltja is van, de azt senkiről nem lehet elmondani, hogy mostanában rendszeresen futna ilyen távot. A célba érés után végül azt állapítottuk meg, hogy valószínűleg ez az a táv, amit bárki teljesíteni tud, aki nincs igazán edzésben, de azért már elég energiát igényel ahhoz, hogy az embert egy kicsit próbára tegye, és valóban sportteljesítménynek érezze az erőfeszítést.

Annyi bizonyos, hasonló módon ezután is tervezzük, hogy futóversenyre szóvivői csapatot szervezzünk. Így arra kérjük a tagtársakat, hogy aki ilyesmiben szívesen részt vesz, ne rejtse ezt a tényt véka alá!

DSCN2787.JPG

A szóvivői csapat tagjai voltak:

dr. Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője
Fehér Imre, a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. szóvivője
Fehér Kristóf, Imre barátunk tízesztendős fia, aki tisztességgel végigfutotta velünk a távot, és így a csapat tiszteletbeli tagjává vált
Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség szóvivője
Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője
dr. Kiricsi Karola, a BKV Zrt. volt szóvivője
Szabó-Pintér Katalin ny. bv. alezredes, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának volt szóvivője
Szentes György tű. ezredes, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője


KERESÉS (google)
 

SZÓVIVŐK NÉV SZERINT
CÉGEK / SZERVEZETEK
 


 
Impresszum Kapcsolat